A hipermarketben, a leértékelt könyvek közt akadt a kezembe és szerencsére jó választás volt.Leningrád ostromáról és az alzheimer kórról szól a könyv, a téma lehangoló, de a könyv mondanivalója számomra az, hogy még a legrosszabb körülmények közt is lehet szépet találni, és talán másokkal megláttatni.Különleges képesség ez,mely a hősnőt még öregkorában is elkíséri, szavak nélkül is megláttatja másokkal a szépet.
Megrázóak a leningrádi ostromról szóló visszaemlékezések, melyeket a hősnő emlékképeiben élhetünk át.Majd a szomorú jelen: az alzheimer kóros asszony betegségének megélése saját szemszögéből és a hozzátartozói szemében.Volt sajnos személyes élményem is ezzel kapcsolatban és merem remélni, hogy az írónőnek abban igaza van, hogy a hozzátartozóknak nehezebb megélni, a "beteg" gyakorlatilag nincs tudatában vagy békés belenyugvással viszonyul fokozatosan és folyamatosan romló állapotához, esetleg teljesen leköti a múlt újraélése.A könyv holtomiglan holtodiglan szerelemről, szeretetről is szól: érdekes, hogy a hősnő nem a szeretteivel eltöltött hosszú időszakra emlékszik vissza, hanem a 3 éves ostrom átvészelésére...
Elgondolkodtató olvasmány,de nem feltétlen ajánlott az amúgy is borongós téli napokra...
