Ma délelőtt valamelyik TV csatornán ismét elhangzott, hogy bizony a palsztikai sebészet komoly szorongásokat orvosolhat, pl. ha egy hölgy kis mellei miatt szorong, akkor a mellnagyobbítás akár életminőségének javulásához is vezethet. Mert pl. a plasztiaki sebész szerint vannak olyan nők akiknek ezért nincs párkapcsolatuk vagy emiatt szégyellnek a pasijuk előtt levetkőzni. Háát nem tudom, 1. ha a pasi csak a nő mellméretére bukik akkor már rég baj van, 2. ha a nő nem bízik annyira a partnerében, hogy az elfogadja a kisebb melleit akkor is baj van, 3. ha a nőnek a kis mellei miatt van szorongása az a legnagyobb baj, nem hinném hogy a mellek méretének megnövelése segítene az önbizalomhiányon, max. ezentúl más miatt lesz önbizalomhiánya...
De a legjobb ebben az agyalásban az, hogy akinek eddig eszébe sem jutott, hogy kis melle van, ezentúl esetleg zavarni fogja:)))
Szóval miért kell megideologizálni a plasztikai beavatkozást? Miért kell lelki problémákkal összekötni? Valaki nagyobb melleket, szájat, más orrot akar, stb. és megcsináltatja, kész.Sőt van akiknél "munkahelyi kövelemény": politikusoknál, színészeknél, TVéseknél, stb.
A kontaktlencse viseletet sem támasztják alá olyan hülyeségekkel, hogy így majd nem csúfolnak a szemüveg miatt, vagy nem lesz szorongás a szemüveg miatt. Egyszerűen van akinek kényelmesebb, praktikusabb, ennyi...
Egyébként meg ha a lelki okoknál tartunk, azt szerintem jobb lenne úgy orvosolni, hogy az illető tanulja meg elfogadni magát.Annyi minden mást megtanulunk az életben elfogadni...
A plasztikázásról még csak annyit, hogy sajna csak az egyediség vész el, pl. a TVés feltöltött szájú, tökéletesre sminkelt hölgyekből csak a karakter és az arcmimika hiányzik, így könnyen össze is keverhetők...és persze jó nézni a tökéletes arcokat, de nem hinném, hogy örülnék, ha egy ilyen kreáció mellett kéne élnem az életem vagy egy ilyen kreáció nézne velem a tükörből farkasszemet.
